20 dolog, amit nem tudtál a vörös hajúakról 

Nem igaz, hogy nincs lelkük, hiába ez az egyik legnépszerűbb hiedelem a természetes vörös hajúakkal kapcsolatban. A következő 20 dolog viszont tényleg igaz rájuk. 

  1. Száz emberből mindössze kettő van, aki vörös hajjal születik. 
  2. Az ókori görögök úgy tartották, hogy a vörös hajú emberek haláluk után vámpírokká válnak. 
  3. Vannak olyan kultúrák, például Afrika egyes részein, ahol a mai napig boszorkánynak tartják a vörös hajúakat. 
 class=
  1. Az eredetileg sötétebb színű haj vörössé válhat a súlyos proteinhiány vagy éhezés hatására. 
  2. A hiedelem szerint Lilithnek, Ádám első feleségének is vörös haja volt, akit azért száműztek az Édenkertből, mert nem engedelmeskedett Ádámnak. 
  3. A 16-17. században rengeteg nőt égettek el máglyán boszorkányságért csak azért, mert vörös hajjal születtek.
  4. A vörös haj nem úgy őszül, mint más hajszínek. Először szőkés színű lesz, majd ebből fordul őszbe. 
  5. A természetes vörös haj jobban képes megtartani a pigmentjeit, mint más hajszínek, ezért nehezebb befesteni. 
  6. A vörös hajú embereknél kétszer olyan gyakori a Parkinson kór kialakulása, mint más hajszínűeknél. 
  7. A legenda szerint az első vörös hajú ember Idon herceg volt, aki Atlantisz felfedezésekor tanúja volt a legcsodálatosabb vörös naplementének, mely olyannyira beleivódott, hogy vörös hajjal és szeplőkkel tért haza, hogy mindig emlékezzen rá. 
  8. Egyesek szerint, mivel Ádám vörös (agyagos) földből lett, és héberül a vörös „adom”-ot jelent, ezért valószínű, hogy nem csak Lilith, de Ádám is vörös hajú volt. 
  9. Az ókori Rómában a vörös rabszolgák sokkal drágábbak voltak, mint bármelyik más hajszínnel rendelkezők. 
  10. A vöröshajért felelő gént 1995-ben fedezte fel egy Jonathan Reese nevű professzor. A kutatások szerint, ez a mutáció körülbelül 20-40 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki. 
  11. A tudósok szerint ugyanez a gén felelős azért is, ahogy a vörös hajúak a fájdalomra és az altatásra reagálnak (nagyobb dózis szükséges számukra altatáskor).
  12. Mark Twain szerint, míg az emberiség nagy része a majmoktól származik, a vörösek a macskáktól. 
  13. Egyiptomban a vörös hajú embereket élve temették el, feláldozva őket Osiris istennek. 
  14. Skóciában a legnagyobb a vörös hajúak aránya – a lakosság 13 százaléka. Ezt követi Írország 10 százalékkal. Viszont a legnagyobb számban az USA-ban élnek vörös hajú emberek. 
  15. A Brit szigetek néhány gyakori családneve is a vörös hajú ősökre utal, például a Flanary név, mely vörös szemöldököt jelent, vagy a Reid, ami szó szerint vörös hajút, vöröses arcút, és a Flynn, mely élénk vöröset. 
  16. Az északi népeknél a vörös hajúakra jellemző képesség, miszerint nagyobb mennyiségben képesek D vitamint előállítani, mint mások, komoly előnyt jelentett a múltban. A mai éghajlati viszonyok között viszont hajlamosabbak a ráncosodásra és a bőrrákra. 
  17. Egy felmérés szerint a vörös hajúak 71 százaléka érzi úgy, hogy a „vakmerő” szó illik a személyiségére, míg a szőkéknek csak 24 százaléka. 

(Képek: Canva)

Tetszett a cikk?

Facebook
LinkedIn
Email

Cikkek amelyek érdekelhetnek még

|

Juana Maria története: a nő, aki 20 évig élt egy szigeten egyedül

Az emberi történelem tele van hihetetlen kitartásról és túlélésről szóló történetekkel, de kevés olyan megindító ...
Elolvasom →
|

Oda Nobuyoshi: egy fogorvos, aki Japán lelkiismeretévé vált az 1880-as években

Az 1880-as évek Japánja a modernizáció és a hagyományok küzdelmének időszaka volt.  Ebben a viharos ...
Elolvasom →
|

Brazília legmenőbb rendőrei: vízibivalyok hátán a bűnözők nyomában

Amikor Brazília vad természeti környezetére gondolunk, az égig érő dzsungelek és hatalmas folyók jutnak eszünkbe. ...
Elolvasom →
||

Második világháborús relikvia: egy tízezer dollár értékű zsebkendő

A történelem különleges emlékei nemcsak történetükkel, hanem ritkaságukkal is lenyűgöznek. Egy egyszerűnek tűnő második világháborús ...
Elolvasom →
||

Namíbiai varázskörök: a sivatag rejtélyes mintázatai

A Namíb-sivatag végtelen homokdűnéi között különös, szabályos kör alakú foltok tarkítják a tájat, amelyeket „varázskörökként” ...
Elolvasom →
||

A vombatok titka: miért kocka alakú az ürülékük? 

Az állatvilág tele van meglepő jelenségekkel, de kevés olyan furcsaság létezik, mint a vombatok kocka ...
Elolvasom →
|

Hajjah Ghazala bint Ammar: az algériai ellenállás hősies nőalakja

Ghazala bint Ammar egy bátor algériai nő volt, aki az ország függetlenségi harca során kiemelkedő ...
Elolvasom →
|

Kisbárányok a szamarak hátán: egy különleges olasz hagyomány

Olaszország festői vidékein a hagyományos állattartás még ma is fontos szerepet játszik a vidéki közösségek ...
Elolvasom →
|

Kallikantzaroi – amit a görög karácsonyi koboldokról tudni kell

A görög karácsonyi hiedelmek világában különleges helyet foglalnak el a Kallikantzaroi (egyes számban: Kallikantzaros), a ...
Elolvasom →
|

Világító rénszarvasok – Finnország innovatív megoldása az autóbalesetek megelőzésére

Finnországban egy különleges megoldást találtak ki az autóbalesetek számának csökkentésére: világító festékkel kenik be a ...
Elolvasom →
||

Jólakötturinn –  a rettenetes izlandi karácsonyi macska legendája

Az izlandi folklór gazdag és sokszínű, tele van különleges lényekkel és történetekkel. Ezek közül is ...
Elolvasom →
|

A kínai nagy fal vége: az öreg sárkány feje

A Kínai Nagy Fal a világ egyik legismertebb építménye, amely a kínai történelem és kultúra ...
Elolvasom →
|

A rojtos szőnyegcápa: az óceánok legviccesebb rejtőzködője

A tenger mélye tele van különleges, rejtőzködő élőlényekkel, de az egyik legfurcsább és legviccesebb külsejű ...
Elolvasom →
||||||||||

Karácsonyi rekordok: a legnagyobb ünnepi teljesítmények

A karácsony az öröm és a csodák időszaka, amely számos lenyűgöző rekordot inspirált világszerte. Az ...
Elolvasom →
|

Norvég karácsonyi hagyomány a boszorkányok ellen

Norvégiában egy különleges karácsonyi hagyomány él: szenteste a családok elrejtik seprűiket és takarítóeszközeiket, hogy megvédjék ...
Elolvasom →
|

A világ legmagányosabb bálnája többé nincs egyedül!

A világ legmagányosabb bálnája, azaz az 52 Hz-es bálna évtizedek óta a magány jelképévé vált, ...
Elolvasom →
|

Flyting: a vikingek szócsatáinak művészete

A vikingek kultúrája nemcsak hódításaikról és harci képességeikről híres, hanem szellemi párbajaikról is. Az egyik ...
Elolvasom →
|

Kiviak: Grönland meghökkentő karácsonyi fogása

Grönland zord tájai és gazdag kultúrája mellett az inuit közösségek egy rendkívül különleges ételük miatt ...
Elolvasom →
||

II. Ludwig, Bajorország különc királya: egy éjszakai álmodozó története

Bajorország történelmének egyik legérdekesebb alakja kétségkívül II. Ludwig király, akit különc szokásai és grandiózus álmai ...
Elolvasom →
|

Berndnaut Smilde és a beltéri felhők: a múlandóság lenyűgöző ábrázolása

A holland művész, Berndnaut Smilde, lenyűgöző beltéri felhőinstallációival vált világszerte ismertté, amelyek a művészet és ...
Elolvasom →
|

Az Elefántok holdkultusza: viselkedésük a hold fázisai szerint

Az elefántok, ezek a lenyűgöző és intelligens lények, az emberi kultúrákban régóta különleges szerepet játszanak, ...
Elolvasom →

Cher Ami, a hős postagalamb: egy madár bátorsága, amely 194 életet mentett meg

Az első világháború idején a technológia és a kommunikáció még korlátozott volt, ezért az információk ...
Elolvasom →
|

Digitális hit: AI-Jézus és a vallás új korszakának kezdete Luzernben

A svájci Luzern városában található Szent Péter-kápolna nemrégiben egyedülálló kísérletet indított, amely ötvözi a vallást ...
Elolvasom →
||

A víz rejtett intelligenciája: Veda Austin meghökkentő kísérletei

Veda Austin új-zélandi vízkutató, művész és író, aki közel egy évtizede tanulmányozza és fényképezi a ...
Elolvasom →

Különleges babák a világ körül: a legdrágábbtól a leghátborzongatóbbig

A játékbabák nemcsak gyermeki örömforrásként, hanem időnként különleges kultúrtárgyakként is szolgálnak. Van, amelyik egy vagyont ...
Elolvasom →
|

Gyeongju: Dél-Korea élő történelmi múzeuma

Dél-Korea keleti részén, a modern világ lüktető ritmusától kissé távolabb, található Gyeongju, amelyet méltán neveznek ...
Elolvasom →
|

A taos-i zümmögés: az új-mexikói rejtély, amely máig fejtörést okoz

Az Új-Mexikóban található Taos városa festői szépségéről és gazdag kulturális örökségéről ismert, ám az 1990-es ...
Elolvasom →
|

Lárvaterápia: egy ősi módszer modern újragondolása a sebkezelésben

A lárvaterápia, más néven biodebridement, egy különleges orvosi eljárás, amely során steril légylárvákat használnak krónikus ...
Elolvasom →
|

 Oak Island pénzgödre: kincsvadászat és rejtély Kanada partjainál

Kanada keleti partjainál, Új-Skócia tartományban található egy apró sziget, amely évszázadok óta vonzza a kincsvadászokat, ...
Elolvasom →
|

A világ első regényének írója: Muraszaki Shikibu egy japán udvarhölgy

Muraszaki Shikibu (973–1014) neve elválaszthatatlan a világirodalom történetétől. Az író, udvarhölgy és költő a Heian-kori ...
Elolvasom →