5 nem hétköznapi könyvtár a világból

Vannak, akik rajonganak a könyvtárakért, és vannak, akik unalmas helynek tartják, ahol csendben kell lenni. Ebben az összeállításban biztos, hogy nem találsz unalmas könyvtárat. 

Könyvtárak már az ókorban is léteztek, azonban azok funkciója és szerepe eltér a mai könyvtáraktól. Az ókori civilizációban a könyvtárakat elsősorban az uralkodók és a gazdagok használták, akik az írott anyagokat a hatalmuk megerősítésére és a tudás bővítésére használták. Az első könyvtárakat Mezopotámiában, Egyiptomban és Kínában alapították. Az ókori könyvtárakban az írott anyagokat tekercsekre írták, és azokat a fából vagy agyagból készült tartókban tárolják.

A középkorban jelentek meg az első közkönyvtárak, amelyek a vallási közösségekhez és a katedrálisokhoz köthetőek. Az első nyilvános könyvtárakat azonban csak a 19. században alapították az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. A nyilvános könyvtárak célja az volt, hogy az olvasási és írási készségeket fejlesszék, és a tudást szélesebb közönség számára is elérhetővé tegyék. A közkönyvtárak azóta is fontos szerepet töltenek be a társadalomban, és számos országban állami támogatást kapnak a működésükhöz.

Itt most olyan könyvtárakat gyűjtöttünk össze, melyek eltérnek a hagyományos könyvtáraktól valamilyen formában, és ettől váltak világszerte ismertté és különlegessé. 

1. Nemzetközi Képeskönyv Könyvtár – Iwaki, Japán

A könyvtárat 2005-ben tervezte Tadao Ando. A tervek szerint három körzet kisiskolásainak készült, ám a világ minden tájáról érkeznek látogatók, hogy megcsodálják az 1300 gyermekkönyvnek otthont adó épületet, melyet igazi építészeti remeknek tartanak. Különlegessége, hogy a könyvek borítóval kifelé vannak elhelyezve a polcokon, hogy a gyerekek ez alapján könnyebben tudjanak választani. A folyosók sötétek, a természetes fény pedig úgy áramlik az épületbe, hogy a könyveket világítja meg. 

 class=

2. Epos Könyvtár – Norvégia

A könyvtárhajót 1959-ben indították útjára Hordaland, Sogn og Fjordane és Møre og Romsdal megyék összefogásával. A cél az volt, hogy olyan eldugott településeken is elérhető legyen a könyvtárszolgáltatás, melyek máshogy nem megközelíthetőek. A könyvtárhajón mintegy 6000 kötet fért el, további 20.000 elérhető könyvvel. Nem csak könyvtári szolgáltatást nyújtott azonban, hanem kulturális programokat is eljuttattak így ezeken az elszigetelt vidékeken élő gyerekekhez.  A hajó állandó személyzete egy kapitány, egy matróz, három könyvtáros és két előadó volt általában. Utolsó útja 2020-ban lett volna, ám ez a COVID járvány miatt meghiúsult. Sajnos a szolgáltatás megszűnt,a hajó turistahajóként üzemel a nyári időszakban. 

 class=

3. Az Amerikai Kongresszusi Könyvtár – USA

Jelenleg a világ legnagyobb könyvtára, melyet 1800-ban alapítottak, és az USA legrégibb kulturális intézménye. Washington D.C.-ben, a Capitolium-dombon 3 épületben helyezkedik el, és van egy konzerváló centruma is Virginia államban. Jelenleg 173 millió kötet van a Kongresszusi Könyvtár birtokában, és több, mint 3000 dolgozó végzi a hatalmas gyűjtemény körüli teendőket. 

 class=

4. Thomas Fisher Ritka Könyvek Könyvtára – Toronto

A könyvtárat 1955-ben alapították a Torontói Egyetem égisze alatt. Célja, hogy megőrizze és hozzáférhetővé tegye a nemzeti és nemzetközi szempontból értékes kéziratokat. 

Felbecsülhetetlen értékű iratok vannak a tulajdonukban a modern Kanada létrejöttéről, olyan történelmi bizonyítékokkal, melyek hiteles információként szolgálnak például az Északnyugati Átjáró kereséséről, a migráció és kolonizáció folyamatáról. De őriznek kéziratokat modern kanadai íróktól is, mint például Margaret Atwood-tól, beleértve fiatalkori munkásságát is. 

Nem csak a kanadai kultúra és történelem megőrzését tartják fontosnak, az európai és karibi irodalom, filozófia és orvostudomány alapművei is megtalálhatók itt eredeti formában.

Az olvasótermeket csak olvasójeggyel lehet látogatni, melyhez személyigazolvány és lakcímet igazoló okmány szükséges. 

 class=

5. Tengerparti könyvtár/Balchik Municipality – Bulgaria

Az Albena-i nyaralóhely tökéletes megoldást kínál azoknak a nyaralóknak, akik szeretnének olvasni, de nem akarják a könyveket magukkal cipelni a strandon, vagy éppen nem akarják, hogy digitális eszközeikbe homok menjen, vagy más kár érje őket.

Ez pedig nem más, mint egy szabadtéri tengerparti könyvtár. A szabadtéren elhelyezkedő polcok mintegy 6000 kötetet rejtenek, 15 nyelven. Az időjárás viszontagságaitól műanyag fóliák védik a könyveket. A Fekete-tenger partján, a Kalikara Hotel partszakaszán található.

 class=

(Képek: pinterest.com, wikipedia.com, britannica.com, travelway.com)

Tetszett a cikk?

Facebook
LinkedIn
Email

Cikkek amelyek érdekelhetnek még

|

Juana Maria története: a nő, aki 20 évig élt egy szigeten egyedül

Az emberi történelem tele van hihetetlen kitartásról és túlélésről szóló történetekkel, de kevés olyan megindító ...
Elolvasom →
|

Oda Nobuyoshi: egy fogorvos, aki Japán lelkiismeretévé vált az 1880-as években

Az 1880-as évek Japánja a modernizáció és a hagyományok küzdelmének időszaka volt.  Ebben a viharos ...
Elolvasom →
|

Brazília legmenőbb rendőrei: vízibivalyok hátán a bűnözők nyomában

Amikor Brazília vad természeti környezetére gondolunk, az égig érő dzsungelek és hatalmas folyók jutnak eszünkbe. ...
Elolvasom →
||

Második világháborús relikvia: egy tízezer dollár értékű zsebkendő

A történelem különleges emlékei nemcsak történetükkel, hanem ritkaságukkal is lenyűgöznek. Egy egyszerűnek tűnő második világháborús ...
Elolvasom →
||

Namíbiai varázskörök: a sivatag rejtélyes mintázatai

A Namíb-sivatag végtelen homokdűnéi között különös, szabályos kör alakú foltok tarkítják a tájat, amelyeket „varázskörökként” ...
Elolvasom →
||

A vombatok titka: miért kocka alakú az ürülékük? 

Az állatvilág tele van meglepő jelenségekkel, de kevés olyan furcsaság létezik, mint a vombatok kocka ...
Elolvasom →
|

Hajjah Ghazala bint Ammar: az algériai ellenállás hősies nőalakja

Ghazala bint Ammar egy bátor algériai nő volt, aki az ország függetlenségi harca során kiemelkedő ...
Elolvasom →
|

Kisbárányok a szamarak hátán: egy különleges olasz hagyomány

Olaszország festői vidékein a hagyományos állattartás még ma is fontos szerepet játszik a vidéki közösségek ...
Elolvasom →
|

Kallikantzaroi – amit a görög karácsonyi koboldokról tudni kell

A görög karácsonyi hiedelmek világában különleges helyet foglalnak el a Kallikantzaroi (egyes számban: Kallikantzaros), a ...
Elolvasom →
|

Világító rénszarvasok – Finnország innovatív megoldása az autóbalesetek megelőzésére

Finnországban egy különleges megoldást találtak ki az autóbalesetek számának csökkentésére: világító festékkel kenik be a ...
Elolvasom →
||

Jólakötturinn –  a rettenetes izlandi karácsonyi macska legendája

Az izlandi folklór gazdag és sokszínű, tele van különleges lényekkel és történetekkel. Ezek közül is ...
Elolvasom →
|

A kínai nagy fal vége: az öreg sárkány feje

A Kínai Nagy Fal a világ egyik legismertebb építménye, amely a kínai történelem és kultúra ...
Elolvasom →
|

A rojtos szőnyegcápa: az óceánok legviccesebb rejtőzködője

A tenger mélye tele van különleges, rejtőzködő élőlényekkel, de az egyik legfurcsább és legviccesebb külsejű ...
Elolvasom →
||||||||||

Karácsonyi rekordok: a legnagyobb ünnepi teljesítmények

A karácsony az öröm és a csodák időszaka, amely számos lenyűgöző rekordot inspirált világszerte. Az ...
Elolvasom →
|

Norvég karácsonyi hagyomány a boszorkányok ellen

Norvégiában egy különleges karácsonyi hagyomány él: szenteste a családok elrejtik seprűiket és takarítóeszközeiket, hogy megvédjék ...
Elolvasom →
|

A világ legmagányosabb bálnája többé nincs egyedül!

A világ legmagányosabb bálnája, azaz az 52 Hz-es bálna évtizedek óta a magány jelképévé vált, ...
Elolvasom →
|

Flyting: a vikingek szócsatáinak művészete

A vikingek kultúrája nemcsak hódításaikról és harci képességeikről híres, hanem szellemi párbajaikról is. Az egyik ...
Elolvasom →
|

Kiviak: Grönland meghökkentő karácsonyi fogása

Grönland zord tájai és gazdag kultúrája mellett az inuit közösségek egy rendkívül különleges ételük miatt ...
Elolvasom →
||

II. Ludwig, Bajorország különc királya: egy éjszakai álmodozó története

Bajorország történelmének egyik legérdekesebb alakja kétségkívül II. Ludwig király, akit különc szokásai és grandiózus álmai ...
Elolvasom →
|

Berndnaut Smilde és a beltéri felhők: a múlandóság lenyűgöző ábrázolása

A holland művész, Berndnaut Smilde, lenyűgöző beltéri felhőinstallációival vált világszerte ismertté, amelyek a művészet és ...
Elolvasom →
|

Az Elefántok holdkultusza: viselkedésük a hold fázisai szerint

Az elefántok, ezek a lenyűgöző és intelligens lények, az emberi kultúrákban régóta különleges szerepet játszanak, ...
Elolvasom →

Cher Ami, a hős postagalamb: egy madár bátorsága, amely 194 életet mentett meg

Az első világháború idején a technológia és a kommunikáció még korlátozott volt, ezért az információk ...
Elolvasom →
|

Digitális hit: AI-Jézus és a vallás új korszakának kezdete Luzernben

A svájci Luzern városában található Szent Péter-kápolna nemrégiben egyedülálló kísérletet indított, amely ötvözi a vallást ...
Elolvasom →
||

A víz rejtett intelligenciája: Veda Austin meghökkentő kísérletei

Veda Austin új-zélandi vízkutató, művész és író, aki közel egy évtizede tanulmányozza és fényképezi a ...
Elolvasom →

Különleges babák a világ körül: a legdrágábbtól a leghátborzongatóbbig

A játékbabák nemcsak gyermeki örömforrásként, hanem időnként különleges kultúrtárgyakként is szolgálnak. Van, amelyik egy vagyont ...
Elolvasom →
|

Gyeongju: Dél-Korea élő történelmi múzeuma

Dél-Korea keleti részén, a modern világ lüktető ritmusától kissé távolabb, található Gyeongju, amelyet méltán neveznek ...
Elolvasom →
|

A taos-i zümmögés: az új-mexikói rejtély, amely máig fejtörést okoz

Az Új-Mexikóban található Taos városa festői szépségéről és gazdag kulturális örökségéről ismert, ám az 1990-es ...
Elolvasom →
|

Lárvaterápia: egy ősi módszer modern újragondolása a sebkezelésben

A lárvaterápia, más néven biodebridement, egy különleges orvosi eljárás, amely során steril légylárvákat használnak krónikus ...
Elolvasom →
|

 Oak Island pénzgödre: kincsvadászat és rejtély Kanada partjainál

Kanada keleti partjainál, Új-Skócia tartományban található egy apró sziget, amely évszázadok óta vonzza a kincsvadászokat, ...
Elolvasom →
|

A világ első regényének írója: Muraszaki Shikibu egy japán udvarhölgy

Muraszaki Shikibu (973–1014) neve elválaszthatatlan a világirodalom történetétől. Az író, udvarhölgy és költő a Heian-kori ...
Elolvasom →