Tojásfestés természetesen

Nincs húsvét hímestojás nélkül, ám ha szeretnéd elkerülni a vegyszereket tartalmazó tojásfestékeket – akár azért, mert kisgyerek kezébe kerül, akár azért, mert ügyelsz a környezetre – mindenképpen próbáld ki ezeket a természetes festékmegoldásokat.

A természetes festékek általában valamilyen zöldség, vagy növény festékanyagának kivonásával és felhasználásával készülnek. Igaz, hogy nem olyan élénk a színük, mint a mesterséges színezőanyagoké, de nagyon szép pasztell árnyalatokat hozhatunk létre ezek felhasználásával. 

 class=

Kétféle technikája van a természetes tojásfestésnek – az egyik a forralásos, a másik a forralás nélküli. Természetesen a tojásokat mindkettőhöz meg kell főzni előtte. 

A forralásos módszernél forraljunk fel 2 csésze vizet, majd adjuk hozzá a választott színezőanyagot. Ezután vegyük lejjebb a hőfokot, és főzzük még legalább 30 percig, hogy minél több, és sötétebb legyen a kioldódott színanyag. A főzetet szűrjük le, töltsük dunsztosüvegbe, majd várjuk meg, míg szobahőmérsékletűre hűl. Keverjünk bele két evőkanál ecetet, majd adjuk hozzá a színezni kívánt tojásokat (egyszerre ne többet, mint három.) A lezárt üveget tegyük a hűtőszekrénybe egy éjszakára, vagy ameddig a kívánt színt elérjük. Miután kivettük a folyadékból a tojásokat, töröljük át étolajjal vagy zsírral őket, hogy szép fényesek legyenek. 

A következő színezőanyagokat használhatjuk:

  • cékla (negyed csésze, reszelve): lila
  • spenót (két csésze): zöld
  • hagymahéj (7 hagyma héja): barnás, terrakotta
  • őrölt kurkuma, vagy kömény (3 evőkanál): sárga
  • chili por (3evőkanál): narancssárga
  • lila káposzta (fél csésze, reszelve): kék

A forralás nélküli módszernél ugyanígy járunk el, tehát csésze folyadékba tesszük a tojásokat, majd egy éjszakát a hűtőben hagyjuk, végül zsiradékkal fényezzük. 

Olyan erősen fogó gyümölcsleveket használhatunk ehhez a módszerhez, mint az áfonya, vagy a szőlő -ezekből kék árnylatokat tudunk készíteni. A meggyből rózsaszín, míg a kihűlt kávéból barna szín érhető el. 

Bármelyiket is választjuk, ezeket a tojásokat bártan a gyerekek kezébe adhatjuk, és akkor sem történik semmi baj, ha esetleg egy torkosabb háziállat hozzájuk fér. A kellemes pasztellszínek pedig remekül illenek a tavasz és a húsvét hangulatához, így szép és egyedi dekorációkat készíthetünk belőlük. 

(Képek: Canva)

Tetszett a cikk?

Facebook
LinkedIn
Email

Cikkek amelyek érdekelhetnek még

|

Juana Maria története: a nő, aki 20 évig élt egy szigeten egyedül

Az emberi történelem tele van hihetetlen kitartásról és túlélésről szóló történetekkel, de kevés olyan megindító ...
Elolvasom →
|

Oda Nobuyoshi: egy fogorvos, aki Japán lelkiismeretévé vált az 1880-as években

Az 1880-as évek Japánja a modernizáció és a hagyományok küzdelmének időszaka volt.  Ebben a viharos ...
Elolvasom →
|

Brazília legmenőbb rendőrei: vízibivalyok hátán a bűnözők nyomában

Amikor Brazília vad természeti környezetére gondolunk, az égig érő dzsungelek és hatalmas folyók jutnak eszünkbe. ...
Elolvasom →
||

Második világháborús relikvia: egy tízezer dollár értékű zsebkendő

A történelem különleges emlékei nemcsak történetükkel, hanem ritkaságukkal is lenyűgöznek. Egy egyszerűnek tűnő második világháborús ...
Elolvasom →
||

Namíbiai varázskörök: a sivatag rejtélyes mintázatai

A Namíb-sivatag végtelen homokdűnéi között különös, szabályos kör alakú foltok tarkítják a tájat, amelyeket „varázskörökként” ...
Elolvasom →
||

A vombatok titka: miért kocka alakú az ürülékük? 

Az állatvilág tele van meglepő jelenségekkel, de kevés olyan furcsaság létezik, mint a vombatok kocka ...
Elolvasom →
|

Hajjah Ghazala bint Ammar: az algériai ellenállás hősies nőalakja

Ghazala bint Ammar egy bátor algériai nő volt, aki az ország függetlenségi harca során kiemelkedő ...
Elolvasom →
|

Kisbárányok a szamarak hátán: egy különleges olasz hagyomány

Olaszország festői vidékein a hagyományos állattartás még ma is fontos szerepet játszik a vidéki közösségek ...
Elolvasom →
|

Kallikantzaroi – amit a görög karácsonyi koboldokról tudni kell

A görög karácsonyi hiedelmek világában különleges helyet foglalnak el a Kallikantzaroi (egyes számban: Kallikantzaros), a ...
Elolvasom →
|

Világító rénszarvasok – Finnország innovatív megoldása az autóbalesetek megelőzésére

Finnországban egy különleges megoldást találtak ki az autóbalesetek számának csökkentésére: világító festékkel kenik be a ...
Elolvasom →
||

Jólakötturinn –  a rettenetes izlandi karácsonyi macska legendája

Az izlandi folklór gazdag és sokszínű, tele van különleges lényekkel és történetekkel. Ezek közül is ...
Elolvasom →
|

A kínai nagy fal vége: az öreg sárkány feje

A Kínai Nagy Fal a világ egyik legismertebb építménye, amely a kínai történelem és kultúra ...
Elolvasom →
|

A rojtos szőnyegcápa: az óceánok legviccesebb rejtőzködője

A tenger mélye tele van különleges, rejtőzködő élőlényekkel, de az egyik legfurcsább és legviccesebb külsejű ...
Elolvasom →
||||||||||

Karácsonyi rekordok: a legnagyobb ünnepi teljesítmények

A karácsony az öröm és a csodák időszaka, amely számos lenyűgöző rekordot inspirált világszerte. Az ...
Elolvasom →
|

Norvég karácsonyi hagyomány a boszorkányok ellen

Norvégiában egy különleges karácsonyi hagyomány él: szenteste a családok elrejtik seprűiket és takarítóeszközeiket, hogy megvédjék ...
Elolvasom →
|

A világ legmagányosabb bálnája többé nincs egyedül!

A világ legmagányosabb bálnája, azaz az 52 Hz-es bálna évtizedek óta a magány jelképévé vált, ...
Elolvasom →
|

Flyting: a vikingek szócsatáinak művészete

A vikingek kultúrája nemcsak hódításaikról és harci képességeikről híres, hanem szellemi párbajaikról is. Az egyik ...
Elolvasom →
|

Kiviak: Grönland meghökkentő karácsonyi fogása

Grönland zord tájai és gazdag kultúrája mellett az inuit közösségek egy rendkívül különleges ételük miatt ...
Elolvasom →
||

II. Ludwig, Bajorország különc királya: egy éjszakai álmodozó története

Bajorország történelmének egyik legérdekesebb alakja kétségkívül II. Ludwig király, akit különc szokásai és grandiózus álmai ...
Elolvasom →
|

Berndnaut Smilde és a beltéri felhők: a múlandóság lenyűgöző ábrázolása

A holland művész, Berndnaut Smilde, lenyűgöző beltéri felhőinstallációival vált világszerte ismertté, amelyek a művészet és ...
Elolvasom →
|

Az Elefántok holdkultusza: viselkedésük a hold fázisai szerint

Az elefántok, ezek a lenyűgöző és intelligens lények, az emberi kultúrákban régóta különleges szerepet játszanak, ...
Elolvasom →

Cher Ami, a hős postagalamb: egy madár bátorsága, amely 194 életet mentett meg

Az első világháború idején a technológia és a kommunikáció még korlátozott volt, ezért az információk ...
Elolvasom →
|

Digitális hit: AI-Jézus és a vallás új korszakának kezdete Luzernben

A svájci Luzern városában található Szent Péter-kápolna nemrégiben egyedülálló kísérletet indított, amely ötvözi a vallást ...
Elolvasom →
||

A víz rejtett intelligenciája: Veda Austin meghökkentő kísérletei

Veda Austin új-zélandi vízkutató, művész és író, aki közel egy évtizede tanulmányozza és fényképezi a ...
Elolvasom →

Különleges babák a világ körül: a legdrágábbtól a leghátborzongatóbbig

A játékbabák nemcsak gyermeki örömforrásként, hanem időnként különleges kultúrtárgyakként is szolgálnak. Van, amelyik egy vagyont ...
Elolvasom →
|

Gyeongju: Dél-Korea élő történelmi múzeuma

Dél-Korea keleti részén, a modern világ lüktető ritmusától kissé távolabb, található Gyeongju, amelyet méltán neveznek ...
Elolvasom →
|

A taos-i zümmögés: az új-mexikói rejtély, amely máig fejtörést okoz

Az Új-Mexikóban található Taos városa festői szépségéről és gazdag kulturális örökségéről ismert, ám az 1990-es ...
Elolvasom →
|

Lárvaterápia: egy ősi módszer modern újragondolása a sebkezelésben

A lárvaterápia, más néven biodebridement, egy különleges orvosi eljárás, amely során steril légylárvákat használnak krónikus ...
Elolvasom →
|

 Oak Island pénzgödre: kincsvadászat és rejtély Kanada partjainál

Kanada keleti partjainál, Új-Skócia tartományban található egy apró sziget, amely évszázadok óta vonzza a kincsvadászokat, ...
Elolvasom →
|

A világ első regényének írója: Muraszaki Shikibu egy japán udvarhölgy

Muraszaki Shikibu (973–1014) neve elválaszthatatlan a világirodalom történetétől. Az író, udvarhölgy és költő a Heian-kori ...
Elolvasom →