Nem igaz, hogy nincs lelkük, hiába ez az egyik legnépszerűbb hiedelem a természetes vörös hajúakkal kapcsolatban. A következő 20 dolog viszont tényleg igaz rájuk.
- Száz emberből mindössze kettő van, aki vörös hajjal születik.
- Az ókori görögök úgy tartották, hogy a vörös hajú emberek haláluk után vámpírokká válnak.
- Vannak olyan kultúrák, például Afrika egyes részein, ahol a mai napig boszorkánynak tartják a vörös hajúakat.

- Az eredetileg sötétebb színű haj vörössé válhat a súlyos proteinhiány vagy éhezés hatására.
- A hiedelem szerint Lilithnek, Ádám első feleségének is vörös haja volt, akit azért száműztek az Édenkertből, mert nem engedelmeskedett Ádámnak.
- A 16-17. században rengeteg nőt égettek el máglyán boszorkányságért csak azért, mert vörös hajjal születtek.
- A vörös haj nem úgy őszül, mint más hajszínek. Először szőkés színű lesz, majd ebből fordul őszbe.
- A természetes vörös haj jobban képes megtartani a pigmentjeit, mint más hajszínek, ezért nehezebb befesteni.
- A vörös hajú embereknél kétszer olyan gyakori a Parkinson kór kialakulása, mint más hajszínűeknél.
- A legenda szerint az első vörös hajú ember Idon herceg volt, aki Atlantisz felfedezésekor tanúja volt a legcsodálatosabb vörös naplementének, mely olyannyira beleivódott, hogy vörös hajjal és szeplőkkel tért haza, hogy mindig emlékezzen rá.
- Egyesek szerint, mivel Ádám vörös (agyagos) földből lett, és héberül a vörös „adom”-ot jelent, ezért valószínű, hogy nem csak Lilith, de Ádám is vörös hajú volt.
- Az ókori Rómában a vörös rabszolgák sokkal drágábbak voltak, mint bármelyik más hajszínnel rendelkezők.
- A vöröshajért felelő gént 1995-ben fedezte fel egy Jonathan Reese nevű professzor. A kutatások szerint, ez a mutáció körülbelül 20-40 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki.
- A tudósok szerint ugyanez a gén felelős azért is, ahogy a vörös hajúak a fájdalomra és az altatásra reagálnak (nagyobb dózis szükséges számukra altatáskor).
- Mark Twain szerint, míg az emberiség nagy része a majmoktól származik, a vörösek a macskáktól.
- Egyiptomban a vörös hajú embereket élve temették el, feláldozva őket Osiris istennek.
- Skóciában a legnagyobb a vörös hajúak aránya – a lakosság 13 százaléka. Ezt követi Írország 10 százalékkal. Viszont a legnagyobb számban az USA-ban élnek vörös hajú emberek.
- A Brit szigetek néhány gyakori családneve is a vörös hajú ősökre utal, például a Flanary név, mely vörös szemöldököt jelent, vagy a Reid, ami szó szerint vörös hajút, vöröses arcút, és a Flynn, mely élénk vöröset.
- Az északi népeknél a vörös hajúakra jellemző képesség, miszerint nagyobb mennyiségben képesek D vitamint előállítani, mint mások, komoly előnyt jelentett a múltban. A mai éghajlati viszonyok között viszont hajlamosabbak a ráncosodásra és a bőrrákra.
- Egy felmérés szerint a vörös hajúak 71 százaléka érzi úgy, hogy a „vakmerő” szó illik a személyiségére, míg a szőkéknek csak 24 százaléka.
(Képek: Canva)





























