Sajnos sokszor előfordul, hogy épp csak befejezzük a takarítást, és kezdhetjük is elölről, mert újra poros minden. De mi ennek az oka?
A házi por alapvetően a kinti levegővel bejutott porszemekből, az emberi bőr és haj, valamint állati szőr mikroszkópikus darabkáiból, pókhálók, poratkák részecskéiből tevődik össze, mely a nem megfelelő takarítás és szellőztetés következtében sokkal szennyezettebbé teheti a benti levegőt a kintinél.
A túlságosan száraz levegőjű lakásokban általában súlyosabb a porhelyzet, mivel a porszemek nem tapadnak sem egymáshoz, sem más tárgyakhoz, így folyamatosan keringenek a levegőben, az ott élők pedig belélegzik őket. Ezért nagyon gyakori az ilyen otthonokban az ott élők allergiás megbetegedése. Ha túl száraz a lakásunk levegője, szerezzünk be párásító gépet, vagy párologtassunk illóolajakat, de a tűzhelyen forralt ’simmer pot’-ok is segíthetnek a problémán, melybe fűszereket, illatos gyümölcsöket, gyógynövényeket tehetünk, így a páratartalom növelése mellett isteni illatokkal is gazdagíthatjuk otthonunkat.

A rendszeres és alapos szellőztetés kulcsfontosságú a por csökkentése érdekében, azonban ez nem elegendő. A megfelelő eszközök, sorrend és gyakoriság alkalmazása a por távoltartásának alapjai.
Hiába törölgetünk, portalanítunk gyakran, ha olyan eszközt használunk, amely nem köti magához a porszemeket, hiszen ezzel nem eltüntetjük, csak felkeverjük a levegőben őket, hogy aztán rövid időn belül újra lerakódjanak. A mikroszálas törlőkendők a leghatékonyabbak a por összeszedésére, különösen nedves állapotban.
Gyakran porszívózzuk ki a szőnyegeket és kárpitokat a por felhalmozódásának minimalizálása érdekében. A szőnyegek és kárpitok gyakori porszívózása segít eltávolítani a lerakódott port és allergén részecskéket, amelyek az egészségügyi problémákat okozhatnak. Használjunk olyan porszívót, amely a HEPA szűrővel rendelkezik, ezáltal nemcsak tisztább és frissebb környezetet teremtünk, hanem csökkentjük a por okozta problémákat a lakásban
A portalanítás aranyszabálya, hogy mindig felülről lefelé, és belülről kifelé haladva végezzük, így nem hullik rá a por a már letakarított területekre.
A por mennyiségének csökkentésében fontos szerepe van, hogy az ágyneműket, lakástextileket gyakran mossuk, mert ezek rengeteg port képesek magukba zárni. A felgyülemlett pornak pedig jellegzetesen kellemetlen szaga van, mely az egész otthonunk levegőjét elronthatja, ráadásul egészségtelen is, hiszen a poratkák ezekben érzik legjobban magukat.
Minimalizáljuk a rendetlenséget, a felesleges tárgyak, díszek vagy bútorok csak további felületeket jelentenek a por lerakódásához. Válasszunk könnyen és gyorsan tisztítható bútorokat és dekorációkat.
(Képek: Canva)





























