A legfurcsább állati szokások

Az állatvilág csodálatos és rejtélyes világa a mai napig tartogat olyan érdekességeket, melyek közül sokra még nem talált magyarázatot a tudomány. 

  1. A szarvasmarhacsorda legelés közben mindig ugyanabba az irányba néz – ez lehet északi, vagy déli irány is, de soha nem keleti vagy nyugati. A tudósok nem tudták még megfejteni, miért csinálják ezt a tehenek. 
     class=

    2. Az elefántok temetést tartanak elhunyt társaiknak. Ha az elefántcsorda egyik tagja elpusztul, az egész közösség osztozik a gyászban. Az elefánt temetés rituális művelet. Az elefántok ráteszik az orrmányukat elhunyt társukra, majd levelekkel és ágakkal borítják be a testét. 

       class=

      3. A farkasok és a hollók között szinte szimbiózis alakult ki a vadonban. A hollók nagyon okos madarak, ám nem a legjobb vadászok. Ezért jelzéseket adnak a farkasoknak, ha megfelelő zsákmányt látnak, és ha a farkas sikeresen elejti a kiszemelt prédát, a holló is megkapja belőle a jussát. 

         class=

        4. Az építőmadár a lakberendezés megszállottja. Bármilyen érdekes tárggyal képes kidíszíteni a fészkét, és órákat tölt a színek összeállításával. 

           class=

          5. A bohóchalak matriarchális közösségben élnek. A csapat vezetője a domináns nőstény, aki a legnagyobb is közülük. Azonban minden bohóchal hímnek születik, így ha a nőstény elpusztul a legerősebb hím nemet vált, és ő veszi át a helyét. 

             class=

            6. A majmok ugyanúgy képesek rászokni a cigarettára, mint az emberek. 

               class=

              7. A papagájok elnevezik utódaikat. A Cornell Egyetem kutatói megfigyelték, hogy a papagájok egyedi hangjelzést tanítanak meg fiókáiknak, és a felnőttek is mind rendelkeznek ilyennel. A közösség képes ezt megtanulni, és ezzel hívni az adott madarat. Az embereken, a delfineken és a papagájokon kívül más állat nem képes erre. 

                 class=

                8. A szurikáták otthon tanítják kölykeiket. A legtöbb állat éles szituációkban mutatja meg kölykeinek, hogyan kell vadászni, vagy éppen elkerülni, hogy őket vadásszák le. A szurikáták azonban nagyon óvatos állatok, ők már az odú biztonságában elkezdik okítani kicsinyeiket például úgy, hogy helybe viszik az élő zsákmányt nekik, hogy tudják gyakorolni, hogyan kell elkapni. 

                   class=

                  9. A pingvinek általában egy életre választanak párt maguknak. De a kicsi és ártatlan külsejű Adélie pingvinek hajlamosak megcsalni egymást. A kutatók megfigyelték, hogy egyes nőstények a párjuk háta mögött képesek egyedülálló hímekkel párosodni – egy szép kavicsért cserébe. 

                     class=

                    10. A hím hosszúszárnyú bálnák egyedi dallamokat énekelnek, melyek a hullámok által eljutnak más bálnákhoz is, akik aztán megpróbálják megtanulni ezeket a dalokat, ha tetszik nekik. A Csendes-óceán déli részén élő bálnák között 11 különböző slágert gyűjtöttek össze a tudósok.  

                       class=

                      (Képek: Canva)

                      Tetszett a cikk?

                      Facebook
                      LinkedIn
                      Email

                      Cikkek amelyek érdekelhetnek még

                      |

                      Juana Maria története: a nő, aki 20 évig élt egy szigeten egyedül

                      Az emberi történelem tele van hihetetlen kitartásról és túlélésről szóló történetekkel, de kevés olyan megindító ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Oda Nobuyoshi: egy fogorvos, aki Japán lelkiismeretévé vált az 1880-as években

                      Az 1880-as évek Japánja a modernizáció és a hagyományok küzdelmének időszaka volt.  Ebben a viharos ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Brazília legmenőbb rendőrei: vízibivalyok hátán a bűnözők nyomában

                      Amikor Brazília vad természeti környezetére gondolunk, az égig érő dzsungelek és hatalmas folyók jutnak eszünkbe. ...
                      Elolvasom →
                      ||

                      Második világháborús relikvia: egy tízezer dollár értékű zsebkendő

                      A történelem különleges emlékei nemcsak történetükkel, hanem ritkaságukkal is lenyűgöznek. Egy egyszerűnek tűnő második világháborús ...
                      Elolvasom →
                      ||

                      Namíbiai varázskörök: a sivatag rejtélyes mintázatai

                      A Namíb-sivatag végtelen homokdűnéi között különös, szabályos kör alakú foltok tarkítják a tájat, amelyeket „varázskörökként” ...
                      Elolvasom →
                      ||

                      A vombatok titka: miért kocka alakú az ürülékük? 

                      Az állatvilág tele van meglepő jelenségekkel, de kevés olyan furcsaság létezik, mint a vombatok kocka ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Hajjah Ghazala bint Ammar: az algériai ellenállás hősies nőalakja

                      Ghazala bint Ammar egy bátor algériai nő volt, aki az ország függetlenségi harca során kiemelkedő ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Kisbárányok a szamarak hátán: egy különleges olasz hagyomány

                      Olaszország festői vidékein a hagyományos állattartás még ma is fontos szerepet játszik a vidéki közösségek ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Kallikantzaroi – amit a görög karácsonyi koboldokról tudni kell

                      A görög karácsonyi hiedelmek világában különleges helyet foglalnak el a Kallikantzaroi (egyes számban: Kallikantzaros), a ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Világító rénszarvasok – Finnország innovatív megoldása az autóbalesetek megelőzésére

                      Finnországban egy különleges megoldást találtak ki az autóbalesetek számának csökkentésére: világító festékkel kenik be a ...
                      Elolvasom →
                      ||

                      Jólakötturinn –  a rettenetes izlandi karácsonyi macska legendája

                      Az izlandi folklór gazdag és sokszínű, tele van különleges lényekkel és történetekkel. Ezek közül is ...
                      Elolvasom →
                      |

                      A kínai nagy fal vége: az öreg sárkány feje

                      A Kínai Nagy Fal a világ egyik legismertebb építménye, amely a kínai történelem és kultúra ...
                      Elolvasom →
                      |

                      A rojtos szőnyegcápa: az óceánok legviccesebb rejtőzködője

                      A tenger mélye tele van különleges, rejtőzködő élőlényekkel, de az egyik legfurcsább és legviccesebb külsejű ...
                      Elolvasom →
                      ||||||||||

                      Karácsonyi rekordok: a legnagyobb ünnepi teljesítmények

                      A karácsony az öröm és a csodák időszaka, amely számos lenyűgöző rekordot inspirált világszerte. Az ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Norvég karácsonyi hagyomány a boszorkányok ellen

                      Norvégiában egy különleges karácsonyi hagyomány él: szenteste a családok elrejtik seprűiket és takarítóeszközeiket, hogy megvédjék ...
                      Elolvasom →
                      |

                      A világ legmagányosabb bálnája többé nincs egyedül!

                      A világ legmagányosabb bálnája, azaz az 52 Hz-es bálna évtizedek óta a magány jelképévé vált, ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Flyting: a vikingek szócsatáinak művészete

                      A vikingek kultúrája nemcsak hódításaikról és harci képességeikről híres, hanem szellemi párbajaikról is. Az egyik ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Kiviak: Grönland meghökkentő karácsonyi fogása

                      Grönland zord tájai és gazdag kultúrája mellett az inuit közösségek egy rendkívül különleges ételük miatt ...
                      Elolvasom →
                      ||

                      II. Ludwig, Bajorország különc királya: egy éjszakai álmodozó története

                      Bajorország történelmének egyik legérdekesebb alakja kétségkívül II. Ludwig király, akit különc szokásai és grandiózus álmai ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Berndnaut Smilde és a beltéri felhők: a múlandóság lenyűgöző ábrázolása

                      A holland művész, Berndnaut Smilde, lenyűgöző beltéri felhőinstallációival vált világszerte ismertté, amelyek a művészet és ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Az Elefántok holdkultusza: viselkedésük a hold fázisai szerint

                      Az elefántok, ezek a lenyűgöző és intelligens lények, az emberi kultúrákban régóta különleges szerepet játszanak, ...
                      Elolvasom →

                      Cher Ami, a hős postagalamb: egy madár bátorsága, amely 194 életet mentett meg

                      Az első világháború idején a technológia és a kommunikáció még korlátozott volt, ezért az információk ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Digitális hit: AI-Jézus és a vallás új korszakának kezdete Luzernben

                      A svájci Luzern városában található Szent Péter-kápolna nemrégiben egyedülálló kísérletet indított, amely ötvözi a vallást ...
                      Elolvasom →
                      ||

                      A víz rejtett intelligenciája: Veda Austin meghökkentő kísérletei

                      Veda Austin új-zélandi vízkutató, művész és író, aki közel egy évtizede tanulmányozza és fényképezi a ...
                      Elolvasom →

                      Különleges babák a világ körül: a legdrágábbtól a leghátborzongatóbbig

                      A játékbabák nemcsak gyermeki örömforrásként, hanem időnként különleges kultúrtárgyakként is szolgálnak. Van, amelyik egy vagyont ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Gyeongju: Dél-Korea élő történelmi múzeuma

                      Dél-Korea keleti részén, a modern világ lüktető ritmusától kissé távolabb, található Gyeongju, amelyet méltán neveznek ...
                      Elolvasom →
                      |

                      A taos-i zümmögés: az új-mexikói rejtély, amely máig fejtörést okoz

                      Az Új-Mexikóban található Taos városa festői szépségéről és gazdag kulturális örökségéről ismert, ám az 1990-es ...
                      Elolvasom →
                      |

                      Lárvaterápia: egy ősi módszer modern újragondolása a sebkezelésben

                      A lárvaterápia, más néven biodebridement, egy különleges orvosi eljárás, amely során steril légylárvákat használnak krónikus ...
                      Elolvasom →
                      |

                       Oak Island pénzgödre: kincsvadászat és rejtély Kanada partjainál

                      Kanada keleti partjainál, Új-Skócia tartományban található egy apró sziget, amely évszázadok óta vonzza a kincsvadászokat, ...
                      Elolvasom →
                      |

                      A világ első regényének írója: Muraszaki Shikibu egy japán udvarhölgy

                      Muraszaki Shikibu (973–1014) neve elválaszthatatlan a világirodalom történetétől. Az író, udvarhölgy és költő a Heian-kori ...
                      Elolvasom →