Az olaszokra jellemző könnyed, életigenlő mentalitás egyszerűen eltanulható, és nem is kell Olaszországig mennünk érte. Persze, ha van lehetőségünk élőben megtapasztalni a semmittevés művészetét, az sem baj.
A dolce far niente fogalma azt jelenti, hogy „a semmittevés édessége”, amely a pillanat élvezésének, és az élet apró örömeiben való elmerülésnek a művészetére utal. Hangsúlyozza annak fontosságát, hogy szánjunk időt a kikapcsolódásra és a gondolkodásra, ahelyett, hogy állandóan elfoglaltak és produktívak legyünk. A dolce far niente alkalmazható egy nyugodt, lassú étkezésre, vagy egy kellemes, padon üldögélős órácskára, miközben nyugodtan figyeljük a világ múlását.

A rohanó hétköznapokban tudatosan keresni azokat a pillanatokat, amikor megállhatunk, fellélegezhetünk és egyszerűen csak létezünk, rendkívül pozitív hatással van testi-lelki egyensúlyunkra. A rohanó gondolatoknak, ezerféle tennivalónak megálljt parancsolni, ha csak pár percre is, szinte felvértez a krónikus stresszel szemben. Vidd ki az ebédedet az irodából a szabadba, és élvezd az ízeket a tavaszi madárcsicsergés közepette. Ha a városban rohangálsz ügyeket intézve, szakíts pár percet, ülj le egy padra, gyönyörködj a napsütésben vagy egy szökőkútban. Ezek a semmittevős pillanatok instant feltöltődést biztosítanak, és sokkal könnyebben fogod venni a nap hátralevő részének akadályait.
Ezek a tevékenységek lehetővé teszik, hogy lelassítsunk és értékeljük a körülöttünk lévő világ szépségét, emlékeztetve bennünket az élet egyszerű örömeinek megízlelésére. Ha ezeket a tevékenységeket beépítjük a napi rutinunkba, kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak leszünk.
Fontos, hogy képesek legyünk elszakadni a társadalmi nyomás és bűntudatkeltés miatt kialakult érzésektől. Nem baj, ha egy kis időt magadra szánsz. Nem baj, ha hosszú percekig nézel egy fűben ugráló madarat, egy cikázó pillangót, vagy a nyüzsgő várost. Minden napunknak tartalmaznia kellene ezeket a megnyugtató pillanatokat, amikor engedhetjük magunkat jólesően belezsibbadni az életbe. Ezek csupán percek, semmi nem múlik rajta, nem veszi el az időt fontos feladatoktól, mégis jóleső érzést keltenek, mely hosszú távon meghálálja magát.
És, hogy mi a dolce far niente fő ellensége napjainkban? Természetesen az okostelefon. Süllyeszd a táska mélyére, vagy hagyd az irodában, kocsiban, amíg hódolsz a kellemes semmittevésnek.
A munka és a szabadidő közötti egyensúly megtalálása szintén elengedhetetlen a dolce far niente életérzés eléréséhez. Meg kell tanulnunk határokat szabni munkánk és magánéletünk között, hogy elegendő időnk maradjon a szabadidős tevékenységekre. Rendszeres szüneteket is beoszthatunk a nap folyamán, hogy elkerüljük a kiégést.
A lényeg, hogy merjünk örülni a minket körülvevő szépségnek, az apró örömöket is éljük meg, hogy jutalmunk egy kiegyensúlyozott, jó kedélyű élet legyen. Mert a kicsi dolgok azok, amik igazán számítanak.
(Képek: Canva)





























