Sikert sikerre halmoz a 12 éves magyar gyerekszínész, Balla Riana Emma. A kislány figyelemreméltó tehetségét világszerte elismeri a filmes szakma, a legnagyobb sztárok is elismerően nyilatkoznak róla.
Legutóbbi díját Sidney-ben zsebelte be Rianás (Rift) című filmjével, melynek főszerepéért a legjobb színésznőnek járó díjat hozhatta el. A díjat 12 tagú nemzetközi zsűri ítélte oda a kislánynak. Ez önmagában is csodás teljesítmény, de a java még csak most jön. A film történetének és forgatókönyvének nagy részét ugyanis szintén Riana Emma írta. A produkciót a Cannes-i filmfesztiválon is díjazták 2023-ban, a legjobb fiatal színésznőnek járó díjat hozhatta el a kislány, aki összesen 32-szeres díjnyertes a filmes produkciói kapcsán, melyben magyar és nemzetközi filmes szereplések is vannak.

Balla Riana Emma nem csak a színészet terén teljesít kiválóan, a kislány hihetetlen zenei tehetséggel is rendelkezik. A Golden Classical Music Awards versenyén nyújtott teljesítményéért például a 2023-as szezonban nyert debütálási lehetőséget a New York-i Carnegie Hall-ba.
Kedvenc műfaja az operett, melynek népszerűsítése a fiatalabb generáció körében igazi szívügye. Riana Emma 2011-ben született Miskolcon, és tehetsége egész korán megmutatkozott. Az operett műfajára már 3 évesen felfigyelt, innentől kezdve megállíthatatlan az előadóművészet terén.
2023/2024-as évadban a Borderlands című amerikai mozifilmben, a Jack Ryan amerikai sorozatban, illetve a Frightime, a Curtis élete, a Cinquecento jövője, az Arkangyal Egyes, 1242 – A nyugat kapujában szerepel.
Fiatal kora ellenére szívén viseli a rászorulók sorsát, és tehetségével támogatja különböző jótékonysági szervezetek munkáját.
Közösségi média platformjain pedig megosztja tapasztalatait és tanácsait az előadóművészet és a filmszínészet iránt érdeklődő fiatalokkal.
A magyar kislányról elmondható tehát, hogy megállíthatatlanul halad a világhírnév felé, kíváncsian várjuk következő munkáit.
(Képek: rianaemmaballa.com)





























