Kutyasétáltatás ősszel – mire figyeljünk?

Te is mindent megteszel, hogy kedvenced a hideg időben is jól érezze magát a szabadban?

Ahogy beköszönt a hűvösebb időszak, fontos, hogy kutyáinknak továbbra is megfelelő mennyiségű és intenzitású mozgást biztosítsunk a szabadban. A friss levegőn töltött idő nem csak kedvenceink fizikumára van jó hatással, de mentálisan is stimuláló számukra, ezáltal elkerülhető az őszi bekuckózásból fakadó unalomból elkövetett „rosszalkodás”.  

A legtöbb kutyus nagyon szívesen kíséri el gazdáját hosszabb-rövidebb túrákra, hiszen a természet, az addig esetleg ismeretlen útvonal, mind rendkívül izgalmas dolgokat tartogat számukra. Mielőtt azonban nekivágnánk, fontos néhány alapvető dologról tájékozódnunk. Elsősorban azt kell helyesen megítélni, ha előzőleg nem vittük kutyánkat túrázni, hogy fizikailag alkalmas-e a hosszabb, változatos terepen tett kirándulásra. Sérülésből frissen felépült vagy krónikus beteg kutyát ne vigyünk olyan helyre, mely megterhelő lehet, vagy további sérülést, állapotromlást idézhet elő. Érdemes esetleg a közösségi médiában kutyás csoportokban utána nézni, van-e kifejezetten kutyabarát útvonal a környékünkön. Ez nem csak a terepviszonyokat jelenti, hanem például olyan tényezőket is, mint a házi – és, vagy vadállatok váratlan felbukkanása, mely esetleg veszélyes szituációkat okozhat. 

 class=

Az őszi időjárás erdei séta, túra alkalmával gyakran sáros, nyirkos kalandokat eredményez kutyáink számára. Legyünk felkészültek, fontos hogy a nedvességet, sárdarabokat minél hamarabb el tudjuk távolítani, mind a mancsokról, mind a bundáról. Ehhez vigyünk magunkkal jó nedvszívó képességű törölközőt, vagy mikroszálas kendőt.  A mancsok különösen érzékenyek lehetnek a hideg és nyirkos időben, érdemes odafigyelni ápolásukra, hogy megelőzzük a kirepedezést, vagy súlyosabb esetben a sebképződést. A megelőzés, ápolás leghatékonyabb módja az erre a célra kapható balzsamok , orr -és mancsápoló krémek használata, melyek segítségével nem csak a mancsok, de az orr kiszáradása is megelőzhető. 

A természetben, erdőkben, tópartokon való kirándulás és séta nem csak a négylábú kedvenceknek, de a gazdiknak is jó kikapcsolódás. Kutyásként érdemes szem előtt tartani a környezet védelmét, és a tisztaság megőrzését, hogy más is élvezhesse a gyönyörű környezetet. A vadregényesebb, kevésbé kiépített túrautakon nem biztos, hogy találunk szemetest a kakizacsik számára, ezért figyeljünk arra, hogy ne szemeteljük tele az erdőt, vízpartokat. Ma már a környezetbarát, komposztálható kakizacskók is elérhetők, melyek hozzájárulnak a kulturált, környezettudatos kutyatartáshoz.

A kutyusok séta, szaladgálás közben gyakran megszomjaznak, de nem mindig van a közelben megfelelő minőségű, iható víz. Kiránduláshoz, utazáshoz elengedhetetlen valamilyen edény biztosítása kutyánk számára, ám nem mindegy, hogy ez mekkora helyet foglal el akár a hátizsákban, akár az autóban. Rendkívül praktikusak az erre a célra szolgáló összecsukható edények, melyek egy mozdulattal nyithatók-csukhatók, és könnyedén tisztán tarthatók. 

Ezt a pár tanácsot megfogadva biztosak lehetünk benne, hogy az őszi-téli kirándulásaink négylábú társainkkal nem csak nekik, de nekünk is kellemesen telnek majd. 

Tetszett a cikk?

Facebook
LinkedIn
Email

Cikkek amelyek érdekelhetnek még

|

Juana Maria története: a nő, aki 20 évig élt egy szigeten egyedül

Az emberi történelem tele van hihetetlen kitartásról és túlélésről szóló történetekkel, de kevés olyan megindító ...
Elolvasom →
|

Oda Nobuyoshi: egy fogorvos, aki Japán lelkiismeretévé vált az 1880-as években

Az 1880-as évek Japánja a modernizáció és a hagyományok küzdelmének időszaka volt.  Ebben a viharos ...
Elolvasom →
|

Brazília legmenőbb rendőrei: vízibivalyok hátán a bűnözők nyomában

Amikor Brazília vad természeti környezetére gondolunk, az égig érő dzsungelek és hatalmas folyók jutnak eszünkbe. ...
Elolvasom →
||

Második világháborús relikvia: egy tízezer dollár értékű zsebkendő

A történelem különleges emlékei nemcsak történetükkel, hanem ritkaságukkal is lenyűgöznek. Egy egyszerűnek tűnő második világháborús ...
Elolvasom →
||

Namíbiai varázskörök: a sivatag rejtélyes mintázatai

A Namíb-sivatag végtelen homokdűnéi között különös, szabályos kör alakú foltok tarkítják a tájat, amelyeket „varázskörökként” ...
Elolvasom →
||

A vombatok titka: miért kocka alakú az ürülékük? 

Az állatvilág tele van meglepő jelenségekkel, de kevés olyan furcsaság létezik, mint a vombatok kocka ...
Elolvasom →
|

Hajjah Ghazala bint Ammar: az algériai ellenállás hősies nőalakja

Ghazala bint Ammar egy bátor algériai nő volt, aki az ország függetlenségi harca során kiemelkedő ...
Elolvasom →
|

Kisbárányok a szamarak hátán: egy különleges olasz hagyomány

Olaszország festői vidékein a hagyományos állattartás még ma is fontos szerepet játszik a vidéki közösségek ...
Elolvasom →
|

Kallikantzaroi – amit a görög karácsonyi koboldokról tudni kell

A görög karácsonyi hiedelmek világában különleges helyet foglalnak el a Kallikantzaroi (egyes számban: Kallikantzaros), a ...
Elolvasom →
|

Világító rénszarvasok – Finnország innovatív megoldása az autóbalesetek megelőzésére

Finnországban egy különleges megoldást találtak ki az autóbalesetek számának csökkentésére: világító festékkel kenik be a ...
Elolvasom →
||

Jólakötturinn –  a rettenetes izlandi karácsonyi macska legendája

Az izlandi folklór gazdag és sokszínű, tele van különleges lényekkel és történetekkel. Ezek közül is ...
Elolvasom →
|

A kínai nagy fal vége: az öreg sárkány feje

A Kínai Nagy Fal a világ egyik legismertebb építménye, amely a kínai történelem és kultúra ...
Elolvasom →
|

A rojtos szőnyegcápa: az óceánok legviccesebb rejtőzködője

A tenger mélye tele van különleges, rejtőzködő élőlényekkel, de az egyik legfurcsább és legviccesebb külsejű ...
Elolvasom →
||||||||||

Karácsonyi rekordok: a legnagyobb ünnepi teljesítmények

A karácsony az öröm és a csodák időszaka, amely számos lenyűgöző rekordot inspirált világszerte. Az ...
Elolvasom →
|

Norvég karácsonyi hagyomány a boszorkányok ellen

Norvégiában egy különleges karácsonyi hagyomány él: szenteste a családok elrejtik seprűiket és takarítóeszközeiket, hogy megvédjék ...
Elolvasom →
|

A világ legmagányosabb bálnája többé nincs egyedül!

A világ legmagányosabb bálnája, azaz az 52 Hz-es bálna évtizedek óta a magány jelképévé vált, ...
Elolvasom →
|

Flyting: a vikingek szócsatáinak művészete

A vikingek kultúrája nemcsak hódításaikról és harci képességeikről híres, hanem szellemi párbajaikról is. Az egyik ...
Elolvasom →
|

Kiviak: Grönland meghökkentő karácsonyi fogása

Grönland zord tájai és gazdag kultúrája mellett az inuit közösségek egy rendkívül különleges ételük miatt ...
Elolvasom →
||

II. Ludwig, Bajorország különc királya: egy éjszakai álmodozó története

Bajorország történelmének egyik legérdekesebb alakja kétségkívül II. Ludwig király, akit különc szokásai és grandiózus álmai ...
Elolvasom →
|

Berndnaut Smilde és a beltéri felhők: a múlandóság lenyűgöző ábrázolása

A holland művész, Berndnaut Smilde, lenyűgöző beltéri felhőinstallációival vált világszerte ismertté, amelyek a művészet és ...
Elolvasom →
|

Az Elefántok holdkultusza: viselkedésük a hold fázisai szerint

Az elefántok, ezek a lenyűgöző és intelligens lények, az emberi kultúrákban régóta különleges szerepet játszanak, ...
Elolvasom →

Cher Ami, a hős postagalamb: egy madár bátorsága, amely 194 életet mentett meg

Az első világháború idején a technológia és a kommunikáció még korlátozott volt, ezért az információk ...
Elolvasom →
|

Digitális hit: AI-Jézus és a vallás új korszakának kezdete Luzernben

A svájci Luzern városában található Szent Péter-kápolna nemrégiben egyedülálló kísérletet indított, amely ötvözi a vallást ...
Elolvasom →
||

A víz rejtett intelligenciája: Veda Austin meghökkentő kísérletei

Veda Austin új-zélandi vízkutató, művész és író, aki közel egy évtizede tanulmányozza és fényképezi a ...
Elolvasom →

Különleges babák a világ körül: a legdrágábbtól a leghátborzongatóbbig

A játékbabák nemcsak gyermeki örömforrásként, hanem időnként különleges kultúrtárgyakként is szolgálnak. Van, amelyik egy vagyont ...
Elolvasom →
|

Gyeongju: Dél-Korea élő történelmi múzeuma

Dél-Korea keleti részén, a modern világ lüktető ritmusától kissé távolabb, található Gyeongju, amelyet méltán neveznek ...
Elolvasom →
|

A taos-i zümmögés: az új-mexikói rejtély, amely máig fejtörést okoz

Az Új-Mexikóban található Taos városa festői szépségéről és gazdag kulturális örökségéről ismert, ám az 1990-es ...
Elolvasom →
|

Lárvaterápia: egy ősi módszer modern újragondolása a sebkezelésben

A lárvaterápia, más néven biodebridement, egy különleges orvosi eljárás, amely során steril légylárvákat használnak krónikus ...
Elolvasom →
|

 Oak Island pénzgödre: kincsvadászat és rejtély Kanada partjainál

Kanada keleti partjainál, Új-Skócia tartományban található egy apró sziget, amely évszázadok óta vonzza a kincsvadászokat, ...
Elolvasom →
|

A világ első regényének írója: Muraszaki Shikibu egy japán udvarhölgy

Muraszaki Shikibu (973–1014) neve elválaszthatatlan a világirodalom történetétől. Az író, udvarhölgy és költő a Heian-kori ...
Elolvasom →